Tanulmányok
Pszichológia BA, Humboldt University of Berlin (folyamatban)
Beszélt nyelvek
Angol (felsőfok)
Német (felsőfok)
Olasz (középfok)
Orosz (alapfok)
Szakterületek
Interkulturális tanulás
Mentális egészség, tanácsadás
Európai értékek és integráció
A társadalmi és politikai jelenségek pszichológiája
Környezetvédelem és aktivizmus
Bemutatkozás
"Az önkéntesség és az aktív állampolgári szerepvállalás fiatal koromtól kezdve fontos alapérték számomra. Már középiskolásként is számos olyan kezdeményezésben vettem részt, amelynek célja a meglévő gyakorlatok megújítása és jobb megoldások kialakítása volt, főként a környezetvédelem területén. Az érettségi után ezen az úton folytattam, és úgy döntöttem, hogy részt veszek egy hosszú távú Európai Szolidaritási Testület önkéntes szolgálatban, ami számomra sorsfordító élményt jelentett. Kezdetben alig tudtam valamit az európai ifjúsági mobilitásról, de láttam, milyen pozitív változást hoz ez körülöttem és bennem is.
Már az első potsdami projektem során bekapcsolódtam az ESC projektek szervezésébe és lebonyolításába. Ezt követően lehetőséget kaptam, hogy a Youth Bridges Budapest csapatában folytassam ezt az utat, ahol immár két éve felelek az ESC küldő tevékenységekért. Mióta részese lettem ezeknek a projekteknek, arra törekszem, hogy minél több területét megismerjem az ESC programnak: részt veszek képzéseken, gyakorlatokon, hogy a küldés mellett jobban rálássak az érkezési és félidős szemináriumokra, a mentorálásra vagy a csapatprojektek működésére is. Igyekszem ezt a tudást továbbadni önkénteseinknek, és olyan biztonságos környezetet teremteni, ahol megoszthatják legszebb élményeiket, de a kétségeiket, problémáikat is bátran elmondhatják - és ahol a visszajelzésük mindig értékes, hiszen végső soron tőlük tanulok a legtöbbet!"
Programok, képzések
2024 - European Youth Education Center Weimar - szakmai gyakorlat (Weimar, Németország)
2024 - Erasmus+ képzés: VOLU.M.EXPERIENCE (Kolozsvár, Románia)
2023 - Erasmus+ képzés: VOLU.M.ENTRY (Weimar, Németország)
2023 - Csoportos önkéntesség, Etudes et Chantiers (Fontagnes, Franciaország)
2023 - Csoportos önkéntesség, Association Globers (Coma-Ruga, Spanyolország)
2021-2022 - Hosszútávú önkéntesség, Brandenburgische Sportjugend (Potsdam, Németország)