Nemzetközi lehetőségek
Hiszünk a nyitottság erejében! Azért dolgozunk, hogy minél több fiatalnak tudjunk lehetőséget biztosítani arra, hogy világot lásson, más kultúrákat és különböző embereket ismerhessen meg. Ez nem csak az előítéletek csökkentését segíti, és a kultúrák közötti párbeszédet mozdítja elő, de a tanuláshoz, fejlődéshez való motivációnak is lendületet ad.
Ifjúsági cserék
Nemzetközi önkéntesség
Mi ez?
Egy lehetőség fiataloknak, hogy más külföldi fiatalokkal együtt tölthessenek némi időt, közösen tanuljanak és gondolkozzanak, megismerjék egymás kultúráját.
Kinek szól?
Elvileg 13-30 év közötti fiataloknak - a többsége azonban 18 éves kortól. Nem kell egyetemistának vagy bármilyen diáknak lenned, ha ebbe a korosztályba tartozol, az ifjúsági csere neked szól.
Mennyibe kerül?
A szállást, étkezést és az útiköltséget is fedezi az Erasmus+ program (az útiköltséget meg kell előlegezned, és a programot követően kapod vissza) - így ezek nem kerülnek neked semmibe. Mi kérünk egy jelképes részvételi díjat a szolgáltatásunkért.
Tehát ez egy ingyen utazás?
Igen, de nem! A programelemeken részt kell venni, az ifjúsági cserére fel kell készülni, és utána még részt kell vállalnod a promócióban is. Jár kötelezettségekkel és feladatokkal a részvétel - ne csak az úticélt nézd tehát, hanem a témát is!
Mennyi ideig tart?
Pár naptól három hétig is terjedhet egy ifjúsági csere attól függően, hogy milyen program keretein belül kerül megvalósításra. Napi 6-7 óra elfoglaltsággal lehet számolni, egy szabad délutánnal vagy szabadnappal.
Érdekel?
Csatlakozz közösségi média oldalainkhoz, ahol meghirdetjük új lehetőségeinket, és tanulmányozd a mobilitási tudástárat!
Mi ez?
Az Európai Szolidaritási testület egy fiataloknak szóló program, hogy kipróbálhassák, milyen külföldön élni, jót tenni másokkal, és bekapcsolódni egy helyi közösség életébe.
Kinek szól?
18-30 év közötti fiataloknak. A jelentkezési folyamatot már megkezdheted a 18. életéved betöltése előtt, de magát az önkéntességet nem. Ugyanígy, csak a megkezdett programot fejezheted be a 31. életéved betöltése után, újat már nem kezdhetsz.
Mennyibe kerül?
Az ESC program fedezi a szállást, étkezést (vagy arra juttatott pénzügyi támogatást) az útiköltséget (visszatérítéssel), sőt még egy kis zsebpénzt is, így neked semmibe nem kerül elindulni.
Ez tulajdonképpen munkavállalás?
Munkát, vagyis inkább szolgálatot fogsz végezni, de ez nem munkaviszony, nem helyettesíthetnek veled fizetett munkaerőt, és a felelősséged is kisebb.
Mennyi ideig tart?
Attól függően, milyen alprogramban veszel részt, két héttől akár egy évig is terjedhet az önkéntességed. Korlátlanul ismételheted akár különböző országokban is, amíg el nem éred az összesen egy évet. A heti munkaidő 32-38 óra, és havi egy szabadnappal számolhatsz.
Érdekel?
Látogasd meg az Önkéntesség aloldalt, az Európai Szolidaritási Testület portálját, vagy töltsd ki az Önkénteskedni akarok! űrlapunkat.
Helyi lehetőségek
Képzések, workshopok
Online tanulás
Ha éppen nem tudsz vagy szeretnél utazni, az sem állhat a fejlődésed útjába, hiszen időről időre kínálunk helyi képzési lehetőségeket is. Ezek az alkalmak jellemzően 1-2 naposak, de még akkor sem vesznek el tőled túl sok időt, ha több alkalomból állnak. Figyeld Instagram és Facebook oldalunkat a lehetőségekért!
És ami mi kínálunk, az több, mint valami Zoomos előadás vagy videók egymásutánja! Akár egy dokumentumba ásod bele magad, akár kurzusunkra iratkozol be, biztos lehetsz benne, hogy a nem formális tanulás elvei ott is érvényesülni fognak - kényelmesen, az otthonodból.
Saját projekt
Kutatásban való részvétel
Ha nem csak pénzügyi befogadó szervezetre van szükséged saját ifjúsági cserédhez vagy ESC szolidaritási projektedhez, de valós támogatást, mentorálást, promóciót is keresel hozzá: jó helyen jársz! Vedd fel velünk a kapcsolatot bátran.
Ez nem csak neked lehet érdekes tapasztalat, de nekünk is visszaadsz általa valamit, és formálhatod az ifjúsági munka jövőjét. Rendszeresen keresünk interjúalanyokat, kérdőív kitöltőket. Aki segít nekünk, azzal mi sem vagyunk hálátlanok, kutatásban résztvevőinknek lejt a pálya az ifjúsági cserékre való kiválasztásnál!